Nátha járt a szomszédunkban,

Nem kértem, mégis megkaptam.

Másnap iskolába mentem;

Elkísért a tüszkölésem.

Bármennyire is akartam,

Visszatartani nem tudtam.

Észrevették a tanárok,

Hogy cseppet se szimulálok.

Attól fėlt osztályfønököm,

Hogy társaim megfertőzöm,

Ezért meg is parancsolta,

Fogjam táskám, menjek haza.

Már csak egy óránk volt hátra,

Beültem hittan órára.

Olykor-olykor, óraközben

Jó nagyokat tüsszentettem.

Zsebkendő mindig volt nálam,

Amikor kellett, használtam.

Most is gyorsan elővettem,

És az arcom elé tettem...

Aztán a térdemen, lassan,

Szépen összehajtogattam.

A plébános észrevétlen,

Egyszer csak ott állt mellettem...,

A pálcáját nem kímélte,

A két kezem úgy elverte,

Hogy mind a két kezem-fejét,

Lila csíkok díszítették.

Vér öntötte el az agyam,

Azon-nyomban megfogadtam,

Hogy a kölcsönt visszaadom,

Amilyen gyorsan csak tudom.

A Teremtő is akarta,

Hogy a sértést visszakapja...

   Hamarosan, egyik napon,

   Nekem kellett ministrálnom.

   Mivel a “felső” lehettem,

   A bort, vizet én tölthettem

   A kehelybe, amit tartott...

   A szeme csak úgy szikrázott,

   Mert a vizet nem sajnáltam,

   Az összessel megkínáltam

   De a bort módjával mértem,

   Abból alig löttyintettem...

Amit mondott, most is hallom:

Imígy hangzott: “Hülye, barom!”

Mise után, ahogy tudtam,

A sekrestyét olyan gyorsan

Elhagytam, és csak futottam. 

   Nagyon elégedett voltam...

Többet már nem ministráltam,

Hittan órára se jártam.

A plébánost elkerültem,

Ha néha szembe jött velem.

Nemsokára hírül adták:

Befejezte szolgálatát,

Az isten elszólította,

Elvitte  Szent Mihály lova.